Tuesday, July 28, 2015

2015. július 26. - Barcelona

3:30-kor kelés,  9:30-ra a szálláson voltunk, de csak a csomagot hagytuk a portán egyelőre.
5 naposBCN kártya  zsebben. A meleg nagy, bár szerencsére kisebb, mint vártuk.
Egy villásreggeli/kávé után első séta a pl. Espanya.  Szép nagy, (1971-es) emlékeimhez képest zavarosabb, de első látványnak most igen megfelel. A bevásárlóközpontnak átalakított bikaviadal-aréna, és a Velencei-torony,
  az 1929-es világkiállításra épített épületek együtt kellemesek.

Metróval Catalunya térre. ez is nagy de kevés só és bors. Meleg van.

Séta egy kicsit a Passeig Grácián a következő szökőkútig, majd irány a Barri Gothic.
Térképeket megint nem sikerül jól olvasni, azért haladunk befelé. A katedrális
előtti téren egy érdekes zene, egy ún. cobla zenekar, amely egy sardana nevű katalán körtánc alá játszotta  a zenét.  Mintha nyugdíjas klub népitánccsoportjába csöppentünk volna. Jó hangulat, elüldögélünk a téren. egy kicsit alszom a katedrálist támasztva.

A katedrálisba nem engednek már be. Helyette a Federic Mares múzeumban nlzünk kötépkori festett szobrokat, mintegy 50 Mária gyermekkel, és sok Krisztus kereszt nélkül sé kereszten.
Van egy Maillol kiállítás, mégpedig a Görögországi utazásának hatásairól. Mérsékelten érdekes, de azért van egy pűr szép szobor meg rajz. Meg légkondi.

Séta a Ramblas felé, majd haza egy kicsit kihűlni, pihenni.

Irány a Kolumbusz emlékmű.  Itt lehetne egy kép, de olyan szokványos lenne, hogy inkább nincs itt. Kikötő, séta, a kikötői félsziget közepén nagy bevásárlóközpont. Egy kis hűs után, tapas a vízparton.
Séta a legközelebbi strandig, egyelőre lábáztatás csak, de kellemes hangulat.

Gyors váltás, metró. megnézzük este, kívülről a Sagrada familiát, ami némiképp csalódás mert a születés homlokzaton az alakok rosszul látszanak, mintha az egész lép életlen és piszkos lenne. Úgy tűnik, hogy a korrózió miatt. Na majd megnézzük világosban is.
Róseibni a sarki McDonaldsban, majd még egy kör a katedrális körül, és metró haza.  A hajnali fél négyes kelés után ideje.





No comments: