Sunday, December 11, 2016

2016. december 7.. Lisszabon

Utolsó nap. Cucc a szállodában marad.
Villamoson indulás a Belém városrészbe. A villamos 15 megállója gőzfüdő. Jó lehet ez nyáron.
Végül megérk.
Szent Jeromos kolostor és templom 500 éves.
A Manuel stílus kiemelkedő darabja, akármit is jelent ez. Mi nem látjuk nagyon, de szép, nagyon gótikus. Az 1755-ös földrengés után más stílusban építették át a tetőt. nem szokványos.

Jó kis kiállítások, magyarázatok, terek vannak benne. Sétálgatunk, nézelődünk békés turizmus. Felvillanyoz egy kiállítás az 500 év történelméről a kolostor/templom, portugális és a világ párhuzamos idóvonalával.

Érdekesnek látjuk, hogy Bécs törökök elleni védelmét 1686-ban a lengyeleknek tulajdonítja egy átragasztás. Valóban volt a Kahlenbergi csata. Ma is tanultunk valamit.

Egy szép terem (a refektórium) körbecsmpézvve.


Ezután séta a Belém toronyhoz, útközben egy kávé a gyönyörű modern épületben lévő  Belémi kultúrális központban, de sajnos a Berardo gyűjtemény/műzeum most kimarad. Állítólag ez még a Gulbenkiannál is jobb.
Belém torony romantikus, kedves. Levezetés a hazafelé készülődéshez.
ez nem az én fotóm

A Kereskedelem terén egyetemisták szavalókórussá fajult énekléssel(?) gyűjtenek pénzt az egyetemnek, hogy jbb legyen az oktatás. Adtunk 1 eurot.

Még vettünk egy kis sütit, de ez igazán nem volt olyan jó, mint amit először ettünk. Sőt.  De emléknek így is jó.
Kis izgalom a metró leállása miatt, de végül is busszal kiértünk időben a reptérre.

Utánlövések:

Vajon miből élt Horthy Estorilban? Ő is lopott, mint az Orbán? 
Vajon elérjük-e a 10000. templom meglátogatását életünkben?
Ginja. (meggylikőr csokicsészében.
nem saját fotó
Nem nagyon lehet spenótot kapni. Vadászni kellett, de végül sikerült.
TukTuk mindenütt.
Izzólámpa Edison és Swan két független találmánya volt.
stb. a többi merül a feledésbe.











Tuesday, December 6, 2016

2016. december 6. Fatima - Batalha - Nazaré - Óvidos

Kedves idegenvezető, kisbusz, 2 portugál, egy brazil egy ausztrál. Jó csapat.


Útközben "ipari" olivamezők, parafa ültetvények.

Fatima - rémséges butaság. Iszonyú felhajtás. Jó városmarketing.
Salazar 3F-je (Foci-Fado-Fatima). Politikai manipuláció.
70 ezer ember jelenlétében megjelent Mária, de véletlenül senki nem készített egy fényképet sem.

Szépen térden másznak az emberek a misére.
Brr.

Batalha szép templom. Nagy csata emlékére.

Nazaré másik jelenés. Hegytető, kápolna, templom. De legalább süt a nap.
Ragyogó strand. Ebéd a parton az ausztrál útitárssal. (Új gondolat: Ausztráliában csak annak já állami nyugdíj, akinek nincs (elég) vagyona)).

Óvidos. Aranyos erődvároska. Római vízvezeték is, ami nincs a zútikönyvben.

Este A Baixa negyedben halvacsi.





részletek később.

Monday, December 5, 2016

2016. december 5. Lisszabon - Sintra - Cascais

Buszkirándulás. 3 kínai + 2 japán útitárs, kellemes idegenvezető.
Sintra, Capo de Roca, Cascais, és egy pici Estoril.

Hazaérés után 28-as villamos. Zsufi, és be is döglött.
De már nincs a bakancslistán.

utcakő?

Sunday, December 4, 2016

200ó16, december 4. - Lisszabon

Siralmas az eső.
A csempemúzeum volt a cél, de a kikötőnél egy futóverseny miatt nem járt a busz, emiatt kerengtünk a környéken, (Kereskedelem tere) majd gyalog sétáltunk el a múzeumba az Alfalfa negyed lépcsőin keresztül. A negyed hangulatos, szűk, girbegurba, meredek utcák, mini házak, mini lakások.
Ütközben bedobtunk egy zöldségleves + kapucsínó kombót, és mire a múzeumbe elértünk már jöhetett is a könnyű ebéd.

A csempék jópofák, és nagyon bőségesen jöttek szembe. Nem sikerült felfognom, hogy ez hogyan és miként vált ilyen nemzeti örökséggé a dolog. Mindenesetre elhihető.
Nem vártuk meg azárást, de elég becsületesen harcoltunk. A 2. emeleti Lisszabon csempelátkép a csúcs. Ez egyetlen ábrázolás az 1755 (földrengés) előtti városról.
Most nem mük a net, ugyhogy fotók később.
Busszal haza, pihi, majd garnélarák vacsora.
Séta a karácsonyi fényekkel kvilágított belvárosban.

Saturday, December 3, 2016

2016. december 3. Lisszabon

Nyugis reggel. Egyszerű reggeli a szállodában.
Kint eső, egyre erősebb, ömlik.
Kilépve az első bátorító látvány favédelem egy építkezésnél
:

Első célnak a Gulbenkian Musem adódik. Gyalog elindulunk, de az eső elijeszt.
Megpróbálunk buszt találni, de nem jöttünk rá, hogy mi merre mikor. Néhány megálló után taxival folytattuk.
A múzeum egész jónak bizonyul. Egy hatalmas magángyűjteményből lett alapítványi múzeum. A pasi az olajüzletek kezdetén szedett össze hatalmas vagyont, és ezzel elég sokat jótékonykodott és műkincseket vásárolt. Sok ismeretlen alkotó, jól elrendezett, feliratozott szép épületekben lévő múzeum. Ideális zuhogó esőre is. Egész nap ott bolyongtunk. Sajnos a kertjén az eső miatt csak átrohantunk.
Közben Catherine+Roelof skype-on hívott. Hosszú idő óta nem beszélgettünk. Nagyon jól esett.
Egy kedves kép tetszett különösen:

John Singer Sargent, Two Women Asleep in a Punt Under the Willows, 1887

És egy szobor Nicholas Pope-tól:


Végül metróval haza. Egy kis alvás az esti fado kocsmázás előtt.
Átsétáltunk a Bairro Altoba, a fogaskerekűt azért nem hagytuk ki.



Majd a Tasca do Chico low profile fado kocsma volt a soros. 3 órát töltötünk el, zsufi volt, három énekes, 


sült kolbász és sangria.


Tökéletes.


2016. december 2. Bp-Lisszabon

Délutáni Wizzair, gond nélkül. Kissé megfájdult a derekam a túl egyenes ülésben. Amúgy nagy felfedezés, hogy új alakom egész kényelmesen elfér az ülésben.
Reptérről bemenni kissé kalandos. Metró jegyautomaták nem mük. Busz nem jön csúcsforgalom. Szokásosnak tűnik jókedvűen várakozunk. A metróvonalat eltévesztjük, az esőben gyaloglunk a Here nevű app segítségével. Egyszercsak lemerül a telefon egy ház előtt. Ugyan más volt a neve, de éppen a mi szállodánk volt.
A Restauradores tér (az Protugália önállóságának 1640-es helyreállításának emléke) mellett lakunk, belváros, kellemes, biztonságos. Két szép art deco a téren. A tér és környéke grandiózis. Állítólag az 1755-ös földrengés után maradt területre épült.




Még leugrottunk egy levesre egy indiai étterembe, Szóval minden elrendeződött. Konnektor csak a fürdőszobában, de néhány hosszabbítót szereztünk, ami javított a helyzeten.

Friday, November 4, 2016

2016. november 4-6. Kárpátalja

Nov. 4.   Négyfős küldöttségünk (Matyi, Zoli, Filip és én) beásvadászatra indult.
Határátlépés félórán belül. Belépve Ukrajnába időutazás a korai magyar 90-es évekbe.
Utak elviselhetők, a kedves konténerbenzinkutak eltűntek, jó autók, és nincs köztük egy poros-koszos sem.
Első megálló Beregszász, bankautomata és pénzváltó. Felszerelkezve egy kevés hrivnyával tovább.
Az út mellett Munkács előtt egy új építésű kék/zöld/fehér/aranyozott férfi kolostor a Mindenszentekhez. 

Gyönyörű idő. Az egyik kápolna előtt szenteltvízből kerekes kút. Egy csodákat művelő elszárad növény képkeretben, állítólag húsvétkor minden évben kizöldül. 

Matyi és Filip gyorsan vesznek egy-egy orosz/ukrán nyelvű bibliát, gyűjteménybe, ajándékba.
A hangulat jó, vajon hol bújkálnak a beások?

Egy "Here map" nevű offline alkalmazással biztosítjuk a GPS-t, többé kevésbé ok, hála istennek. Lehet, hogy az offline google map is jó lenne, majd holnap.

Első célpont Obava (Dunkófalva). Eldugott falu,  egy kérdezés után útba igazítanak a cigánytábor felé. Nincs messze. Sok szedett-vedett, nagyon szegény, de tiszta ház, sáros utak, barátságos emberek, gyerekek. Szemét nincs. Az emberek alulöltözöttek, dideregnek, mezítláb, papucsban zokniban trikóban.




Sokan tudnak beásul, a cigánytelep a falu mellett egy külön beás falu. Végül némi pénzért rááll egy csapat férfi, hogy az udvaron állva megválaszolják a kérdéseket.


 Matyi szenved a felvétel minősége miatt, mert egymás szavába vágnak, ismételik, de azért rendesen dolgoznak az udvaron állva.  Zoli rendíthetetlenül olvassa fel z ukrán szöveget, a férfiak válaszolnak. Közben Filip és én az összesereglett purdékkal játszunk, és próbálkozunk kölcsönösen valahogy megérteni egymást ukrán/orosz/szlovák/magyar/beás nyelven. Mindenki nagyon jól szórakozik, csak rémes nézni a didergő gyerekeket.
Még találtunk egy kedves családot előttük, akik ugyan beásul beszéltek, de nem akartak kötélnek állni. Ől küldtek a végül meginterjúvolt férfiakhoz.
Ugyancsak találtunk egy kedves asszonyt, aki az udvaron fakanalakat csiszolt, és aki nagyon jól beszélt, de nem ért rá, úgyhogy visszamegyünk hozzá vasárnap.
A sok fényképet nem tudjuk senkinek elküldeni, mert nincs senkinek sem internet kapcsolata, e-mail címe. A legszorgalmasabb beszélő meg nem tudott írni (se).

Ezután egy másik falu, Verhnya Viznicja (Felsőviznice), kb. 20 km-re. Itt már kevés beszélő lehet, mert csak egyet találtunk, és ő sem említett többeket.  Magyarul is beszélt, úgyhogy magyarul készült az interjú, néha orosz besegítéssel. Az iszonyúan befűtött konyhában szorongva, de nagyon kedvesen, jó hangulatban folyt a dolog, nagyon kimerítette a családot. De azért a felajánlott pénzt a "nyelvóráért" nem fogadták el.



Sötétben Ungvárra a szállodába. Kellemes hely, jók a szobák, jó a borscs, és jót is beszélgetünk borozás közben. Zoli nagyon érdekesen mesél tapasztalatairól és gondolatairól. Kissé elbizonytalanítjuk a fiatalokat az élet értelmével kapcsolatban, de remélhetőleg túlélik.

Képeket majd holnap, és akkor itt fogom folytatni.
Nov. 5. Hosszú reggeli és beszélgetés. Rájöttünk, hogy nem szabad korán menni, mert az emberek nem ébrednek fel szombaton.
Első Megálló Poroskő.  Egy kérdés után rátalálunk a falu mellett lévő állítólag mintegy 4000 fős beás falura/nyomortelepre. Itt sincs nagyobb rendetlenség, csak sár mindenütt, meg hiányos ruhában didergő emberek. Még egy 2-3 éves meztelen gyerek is szaladgált körülöttünk csizmában. Mások bugyiban, zokni/papucsban.

 Végül kialakul egy kapcsolat az egyik családdal. Középkorú család, részben baptisták, fiatalos asszony, 7 gyerek. Aki otthon van, mind az ágyon ül a szülők mellett és támogatja a válaszokat. Kifejezetten érdekes a beszélgetés, az interjú persze megint ismeretlenül hosszú, a családfő egy idő után elmenekül fát vágni a hétvégére. Végül a 12 éves srác folytatta, kíválóan. Persze egy kicsit romániai tapasztalatokkal, ami részben megváltoztatta a mérést, de Matyi szerint ez nem volt probléma.
Két órásra sikeredett a dolog. Mindenki nagyon boldog volt. 


Végül kikászálódtunk az aktuális sárból, és indulás a második célponthoz, Ószemerére, ahol nem találtunk senkit, csak egy tippet, hogy Zarichovo. Ott is két kérdés után meglett a beás tábor. Ez is jól elhanyagolt, de vidám hely, megint viszonylag tiszta. 

A purdésereg szétszedi Filipet és haját. Elsőre nem tűnik úgy, hogy valaki is beszél beásul, de végül egy fiatalabb asszonyka szól, hogy az ő mamája ruminka. Na, akkor helyben vagyunk. Az idős néni világosan, csengő hangon, de kissé foghiányosan válaszolgat. Matyi megkegyelmez neki, és kb. 70 kérdésnél abbahagyja a felvételt. 
 Addig mi Filippel tartjuk a frontot, nem veszünk vesszőseprűt, nem adunk el semmit, kis kéregetést megúszunk. De igyekszünk beszélgetni. A telepbeliek állítólag az erdőben dolgoznak. Senkinek nincs internete, az iskolában nem tanulnak angolt a nagyobbak (12 év körüliek sem). Reménytelen, de mosolygós banda. Mennyi gyerek megy it is veszendőbe. Minden kb. 4. házra jut egy autó. Általában valami fedél alá állnak be vele.
Az út esőben nagyon csúszhat.
Végül elbúcsúzunk, és megyünk a következő, utolsó címre, Ókemence (Kamyanica). Nem nagyon sikerül megtalálni a gyanított beásokat. Az önkormányzat írt Matyinak egy szép levelet, amelyben beleírta az egyik beás család címét, telefonját, de ezt véletlenül otthon hagytuk a szállodában. Végülis 3-4  kérdezés után megtaláltuk a a többségi falurészbe integrálódott 6 házból álló beás társaságot, és a találomra kiválasztott ház volt éppen az, akiről írt az önkormányzat, és a család emlékezett is arra, hogy őket megkereste az önkormányzat, hogy esetleg fogunk jönni. Szóval minden tökéletes. Nagy társaságban ültünk a tisztaszobában, jó meleg volt, és pergően ment, nagy röhögések között az interjú. Majdnem végig sikerült menni az egész kérdőíven. A felénél az ukrán szöveget egy ottani leányzó olvasta Zoli helyett, lehet, hogy ez jó módszer volt, mert végül ő lett a legjobban érdekelt abban, hogy csináljuk meg végig. Azért a dolog fárasztó lett a beszélőknek, és így 4 oldal lemaradt a 22-ből.  Végül sikerült egy email címet is kapni.  Meg még egy zacskó almát is kaptunk ajándékba. Szokás szerint mindenki örül.

Hazafelé az eredményes nap után egymást ünnepeljük. A szállodából elsétáltunk egy a térképen Budapest néven   szereplő étterembe az Ung partján, de helyette már egy elegáns olasz étterem volt, a szállodához képest nagyon magas árakkal, úgyhogy vissza a szállodába. Útközben az egyik forgalmas úton találunk egy fedél nélküli aknát, jelzés persze nincs.

Borscs nekem, míg a többiek nagy lakomát csaptak, nem törődve az én kákabélűségemmel.
Gondolkozunk egy kicsit a másnapi programról. Ha nem ér rá a célszemély Obaván, és várni kell, akkor kellene egy kicsit játszani a gyerekekkel. Javaslatom az "Adj király katonát" bevezetése az ukrán közéletbe (nem törődve a háborús áthallásokkal), de a projektet függőben hagyjuk, mert gyanús, hogy ezt sárban nem lehet jól játszani. Felmerül még, hogy beás énekeket is lehetne tőlük gyűjteni, amihez egy kis provokáció kell. Ehhez felajánlom hogy énekelek majd, illetve Zolival előadjuk a Pál, Kata, Pétert kánonban. Matyi is tud beás dalokat, de nem szokott nyilvánosan énekelni. Majd meglátjuk. Sajnos az eső már eleredt, ez néz ki vasárnapra is.
Törjük a fejünket egy kicsit a dialektikai kutatás nehézségéről. Nagyon kérdéses, hogy hogyan lehetne egy fillér pénz nélkül emelni a termelékenységet.
A világmegváltás most sem sikerül, de vacsi után még egy kis viszki után alvás.

Nov. 6. Megint kedvesen felszolgált reggeli, sikerült kitárgyalni hosszabb kávékat. Jól elborongtunk a tegnap látott nyomoron, meg a feltételes múlt nehézségeiről a beás beszélők között.
A dalos ötlet nem biztos, hogy jó, mert az éneklés szimbolikus, ünnepi dolog a beásoknál is, és valószínűleg nem váltható ki, csak úgy, mint a mesék sem.
Filip nem mer visszamenni Obavára kinyomtatott fényképek nélkül, úgyhogy megpróbál egy fotoüzletet találni nyitva. Vasárnap. Ungváron. Érdekes lesz.
Hát nem sikerült. Kalandunk számos, a rendőrök nem büntettek meg, de tehették volna. Megtaláltunk egy csomó fotóüzletet zárva. Bevásárlóközpont Velmart (Walmart?), de sajnos nem csinálnak fotónyomtatást. Én kinnmaradtam, a fiúk bent elvesztek. A Velmart fő eredménye egy intenzíves fokhagymás kenyérlángos, amiből Zoli rendesen ellát nap folyamán.
Tehát vissza Obavára. Sajnos, nagyon esik az eső. Kiderül, hogy a meginterjúvolandó néni átvágott, és egy ronda hárpia szerint elment a munkácsi piacra kanalat árulni. Így leforrázva lezártuk a kutatási részt és jött a vidámság. Megpróbáltuk a „zöld piacon” megkeresni a hölgyet, de nem sikerült már? ott találni. A piac kellemes, mozgalmas kedves. Séta az esőben. Végre találtunk egy nyitott fotónyomtatót, Filip a földszinten egy banyánál készített fényképet, és megígértette, hogy megkapja a fényképet. Szóval viccből kinyomtattatta a képet az emeleti fotóstúdiós srácokkal.
Ezután irány a Munkácsi vár. Kellemes kikapcsolódás. Nem zavarnak a feliratok túlságosan. A vár többé-kevésbé rendben van.
Közepes forgalom, szép kilátás, turulszobor,
 Rákóczi családtörténei múzeum, etnográfiai gyűjtemény, ajándékbolt, a mostani háború képei. Jól eltöltjük az időt, Zoli történelemórákat tart, nagyon élvezzük.
A végén autóra kaptunk, és 1 óra alatt a határra értünk. Barabás. Várhatóan néhány óra. De rémhírek szerint az állomás 7-kor bezár, ami félóra múlva esedékes.

Nem zárt be. Túlóra. 8-ra átértünk.
Hazafelé még eszmecsere a kutatásról. Matyi arra kezdett rájönni, hogy talán a beás nyelv mégiscsak valahol román. Ebből következne egy-s-más.

Van többszáz kép. Nem fér ide.